HITÜNK FÉNYE RAJZVERSENY
Iskolánkban harmadik alkalommal került sor a Hitünk fénye rajzverseny kiírására. Az idei versenyt az alábbi témakörben hírdettük meg:
"Pünkösd ajándéka, a Szentlélek áldása élő ígéret minden mai keresztény számára is. Ez a Lélek munkálkodik, erőt ad, vigasztal, az igazságra, az üdvösségre vezet. Segíti a hívőket, hogy megteremjék a Lélek gyümölcseit, melyek: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség/Gal.5.22-23/. "
A verseny célja, hogy a versenyzők az általuk késztett rajzban (szabadon választott technika) mutassák be, mit jelent számukra a Pünkösd ajándéka.
A verseny egyfordulós volt és az elkészült műveket postai úton juttatták el iskolánkba a résztvevők.
Nagy örömünkre 40 pályamű érkezett be a versenyre, melyet a zsűri Kerülő Ferenc tanárúr vezetésével értékelt.
A díjazottak számára az oklevelek, ajándékok postázásra kerültek.
