Blog

Vasárnap délután 16 órakor meggyújtottuk városunk adventi koszorúján a harmadik gyertyát is. A harmadik gyertya Szűz Máriát jelképezi, aki fiút szült az emberiség örömére. Ezért lett ez az öröm jelképe, különlegességét pedig rózsaszín színe is mutatja. Az ünnepvárás pillanatait a 3.a és 3.b osztályos tanulók műsora emelte és tette meghitté....

Advent harmadik vasárnapjára ünnepi műsorral készült a 3.a és 3.b osztály néhány tanulója, valamint az énekkar, melyet a református templomban adtak elő az istentisztelet után. A gyermekek dalokban, versekben megfogalmazva közvetítették a karácsonyvárás érzését a jelenlévőknek. A kis Jézus minden karácsonykor újra megszületik a szívünkben, és erre...

Mézeskalács illat lengi be iskolánkat készülnek a mézeskalács házak… Az ünnep ott van, ahol várnak rá. Békességet és áldott adventi készülődést kívánunk mindenkinek!

Közösségi nevelés órán prevenciós előadást tartott Csákány Evelin református lelkipásztor asszony a 8.a osztály tanulói számára "Hát én immár kit válasszak?" címmel. Az előadás magába foglalta a fiatalok társas és Istennel való kapcsolatát, valamint a tudatos döntések meghozatalát.

2024. december 10- én izgalmas színházi előadásra került sor, ahol az elsősök és az ovisok együtt élvezhették a mesés műsort. Az előadás főszereplője természetesen a Mikulás volt, akit hűséges manói, egy kedves szarvas, és a kicsit huncut krampusz kísértek. Az előadás során a gyerekek nevetve és csillogó szemekkel figyelték, ahogy a Mikulás és...

Iskolánk nyolcadikos tanulói számára 2024. december 10-én a Északi ASzC Westsik Vilmos Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola képviseletében Páy Zsuzsanna tartott pályaválasztási tájékoztatót, ahol bemutatta a középiskola képzési kínálatát. Ez az alkalom is hozzájárul, hogy tanulóink még jobban megismerjék a továbbtanulási lehetőségeket. A...

ANGOL-BÁRMELY SZAKOS KOLLÈGA JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK! Angol szakos tanárt keresünk a Kemecsei Arany János Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolába. Teljes állás, méltányos bér + cafeteria, jó közösség. Várjuk jelentkezésed önéletrajzzal az alábbi email címre: iskola@kemecse.hu Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 0642919171

Verseny

2024.11.29

Idén 29. alkalommal került megrendezésre a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda által megrendezett Országos Református Zsoltár éneklő verseny. A versenyző gyerekeknek kategóriánként 2 kötelező és 1 szabadon választott zsoltárt kellett énekelniük a zsűri előtt. Az 5. A osztályból Rácz Petra Angelika, valamint a 8. A...