Iskolatörténet

Bemutatkozás

AZ ISKOLÁNKRÓL

A 780 éves Kemecse városában írásos feljegyzések tanúskodnak arról, hogy már a református és katolikus egyház írni, olvasni tanította híveit. Amikor a lakosság protestáns hitre tért, az iskola alapítása is megtörtént. Sajnos a parókia 1853 körül leégett, ezért nem állapítható meg, hogy pontosan mikortól folyik szervezett iskolai oktatás. Csak következtetni lehet arra, hogy 1648-ban már volt. Iskolát építettek 1880-1890, 1926-1930 között, valamint 1910-ben és 1928-ban. 1929-től 5 tanerős összevont formában, majd 6 osztályos népiskolában folyt az iskoláztatás. 1945-től az államosított iskolában indult a 8 osztályos képzés.

Az 1940-1960-as években tanyasi iskolák is működtek. A Fertőtanyán 40-46 gyerek, a Körmendy tanyán 35-40 gyerek tanult. Az új központi iskola 1969. március 21-től biztosítja a korszerűbb körülményeket, ami 1990-ben és 2003-ban újabb szárnnyal, könyvtárral, majd 8 tantermes szinttel gazdagodott.

Iskolánk 2003. október 18-án vette fel az Arany János nevet.

2013 óta összetett nevelési-oktatási intézményként működünk. Ellátjuk az alapfokú művészeti nevelés és oktatás feladatait is. Rendelkezünk a zavartalan oktatómunkához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. 2019. szeptember 1-től intézményünk fenntartója a Kemecsei Református Egyházközség.

Küldetésnyilatkozat

Intézményünk a Kemecsei Református Egyházközség fenntartásában működik. A Magyarországi Református Egyház köznevelési intézményeként fontosnak tartjuk, hogy a tudás átadása mellett a keresztyén világnézetet is formáljuk tanulóinkban. Célunk, hogy tanulóink öntudatos, hitvalló, református egyházunk mellett elkötelezett, a társadalom számára hasznos állampolgárokká váljanak. A nem református vallású diákjainkat öntudatos magyar keresztyénekké kívánjuk nevelni. Lehetővé tesszük számukra saját vallásuk, felekezetük hitvallásainak megismerését, ugyanakkor elvárjuk tőlük a református értékek ismeretét és tiszteletét.

Célunk egy olyan református keresztyén értékrenden nyugvó iskola létrejötte, ahol a gyermek jól érzi magát, a szülő tudja, hogy megfelelő szintű nevelést és oktatást kap gyermeke, ahol érték a tudás, a munka, az erkölcsös magatartás.


Ezt a következő formában kívánjuk kivitelezni:

  • a tanítási hetek áhítattal kezdődnek,
  • egyházi ünnepek előtt kibocsátó Istentisztelet
  • a tanítási napok, napi igével kezdődnek valamint végződnek
  • hetente két kötelező hittan- és egyházi énekóra épül be az órarendbe,
  • megemlékezünk iskolai keretben, gyülekezeti közösségben az egyházi ünnepekről,
  • minden tanév, tanítási félév csendes nappal kezdődik a diákok és pedagógusok részére.
  • komoly odafigyeléssel választjuk meg a tankönyveket a Református Pedagógiai Intézet ajánlásaira tekintettel,
  • a tantárgyak közül a magyar, a történelem, az ének tantervekben a bibliai ismeretek átadása is helyet kap,
  • minden oktatandó tananyagot a Biblia mérlegére állítunk.

Hivatástudatunk középpontjában a gyermekszeretet, az elkötelezettség, a magas színvonalú szakmai munka, a rend és a fegyelem áll.

Feladatunknak tekintjük a magas színvonalú nevelő-oktató munkát. Munkánk elképzelhetetlen anélkül a feltétel nélküli szeretet nélkül, amit Pál apostol fogalmaz meg a Korintusbeliekhez írt első levelében:


"Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólók is,
szeretet pedig nincs énbennem, olyanná lettem,
mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani,
És minden titkot és minden tudományt ismerek is;
És ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről,
Szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik,
A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát,
Nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt."